Történetem | Miről lesz szó?

Ha olvasod ezt a hírlevelet, akkor valószínűleg már voltál a blogomon, és nagyjából ismered a sztorimat – de hátha mégsem, ezért röviden összefoglalom a lényeget.

Eddigi életem majdnem kétharmad részét nagyfokú rövidlátóként, kis túlzással félig vakként éltem le. Kisebb csoda, hogy lassan lett munkám, családom, a normálishoz közelítő életem. Ez így csak sok trükkel és szerencsével sikerülhetett.

Aztán a kilencvenes évek közepén egy akkoriban még ritka és drága lézeres szemműtét pozitív értelemben gyökeresen felforgatta az életemet. Hirtelen lett jogosítványom, jól menő vállalkozásom, úgy éreztem, hogy nincs lehetetlen, mindent elérek, amire valaha vágytam. Csaknem 15 éven át mindenünk megvolt, amire az ember akkor normálisan vágyhatott.

Aztán 2008-ban közeledtem az 50-hez, és még nem teljesült az a vágyam, hogy csak passzív jövedelemből magas életszínvonalon éljek. Úgy éreztem, hogy valamiről lekések, próbáltam begyorsítani a folyamatot, de a 2008-ban elszabaduló gazdasági válsággal nem számolhattam, így addigi, nehezen felépített életem napok alatt romba dőlt… Kemény évek jöttek sok kudarccal, reménytelen próbálkozással, míg 2014 végén jött valami, amit először, másodszor, és harmadszor is alig hittem el…

Ez volt a fő profiljaként a teljes, magas színvonalú, és teljesen egyedülálló szájhigiéniai megoldást a zászlajára tűző német Emmi-Club. Nem nagyon hosszan, de nagyon alaposan utánanéztem mindennek, nem akartam még egyszer „mellényúlni”. Ezek után a következők lettek világosak számomra:

Az Emmi-Club azért teljesen egyedi, mert egy olyan alapterméke van, amely sehol máshol nem kapható, de mindenkinek szüksége van rá. Ez a helyzet az üzletépítők álma, és ez a kiváltságos helyzet legalább 2032-ig így is marad. Ráadásul egy német, teljesen adósságmentes cégről beszélünk, melynek üzleti koncepciója megfontolt, és minden szempontból teljesen megalapozott.

További előny, hogy az alapterméken belül is több, egyenként is komoly célcsoport van, melyek eléréséhez nem is kell feltétlenül személyes jelenlét. Ha van alaptermék, akkor nyilván van még más is: a „kiegészítő” termékek egyenként is elvinnének egy külön céget, ez a felállás így együtt elképesztően erős… Ha ilyen egyediek a termékek, ha ekkora a célpiac, és ilyen kevesen tudnak még csak róla, akkor ez vajon mekkora üzleti lehetőség lehet?

Ezt gondold végig, próbáld meg elképzelni, aztán hidd is el…mindenesetre én az elsők között voltam Magyarországon, aki ezt megtapasztalhatta, sőt az Emmi-Club karrierrendszerében elért rangom alapján a második legsikeresebb vagyok itthon.

Mi más lehetne a célom, mint hogy a legsikeresebb legyek? De van egy másik, egészen különleges lehetőség is a rendszerben: belátható időn belül reális esélyem van az Emmi-Club nyugdíjasa lenni, német nyugdíjjal…szerinted ez hány magyar embert érdekelhet? Erről, és
még sok minden másról is szó lesz bővebben is a következő hírleveleimben.

Most befejezésként még csak annyit, hogy ilyen alapokra építkezve kizártnak tartom, hogy megint „elhasaljak”, ezért szeretném ezt a nem mindennapi lehetőséget mindenkivel megosztani, akinek fontosak a szép, egészséges fogak, és / vagy van valami megoldandó feladata, amihez több pénzre lenne szüksége, mint ami van. Ráadásul a cég a szájhigiéniára alapozva egy szenzációs egészségmegőrző koncepcióval is rendelkezik.

Figyeld további hírleveleimet, erről is tudhatsz meg elképesztő részleteket!

Üdvözlettel:

Balázs Imre